Hírek
Weöres Sándor épp 50 éve jelentette meg 111 vers című kötetét
Életmű-összefoglaló, kincsesbánya minden korosztálynak. És ő maga épp idén lenne 111 éves. Erre a jubileumra szól a pályázat.

Pályázók lehetnek: felső tagozatos vagy középiskolás osztályok. A csapatlétszám nem kötött.
A kötet neten is elérhető: https://docplayer.hu/891083-Weores-sandor-111-vers.html
A pályaműveket (tanáraitok segítségével) április 8-án 16 óráig kell eljuttatni Sopronba a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központba.
9400 Sopron, Liszt Ferenc u.1.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

A Soproni Szakképzési Centrum intézményeinek adventi karitatív tevékenységei
A Soproni Szakképzési Centrum szakképző intézményei fontos feladatuknak tartják, hogy a versenyképes szakmai tudás mellett, a tudatos felnőtté nevelésben is utat és példát mutassanak a diákoknak többek között a karitatív célú programokban való részvételle

Sopron Ifjú Tehetsége a Handler volt diákja
Hagyományosan, a hűség napi ünnepségsorozathoz kapcsolódóan adták át Sopron legrangosabb elismeréseit vasárnap. A kitüntetéseket dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármesterek, valamint dr. Barcza Attila Sopron

Sopron Kiváló Pedagógusa
Hagyományosan a hűség napi ünnepségsorozathoz kapcsolódóan, ünnepélyes keretek között adták át Sopron legrangosabb elismeréseit vasárnap, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.
Városi kitüntetés a Soproni Szakképzési Centrum főigazgató-helyettesének